2015. július 1., szerda

Borkóstoló -Tiffán Zsolt járt nálunk

Ismét borkóstolót tartottunk a Bányász Művelődési Házban, ezúttal Tiffán Zsolt, közismert villányi borász volt a vendégünk. Gyakorlott előadó lévén 2 és fél órás előadást tartott, megtudhattunk számos érdekességet a magyar bor marketingjéről, a villányi borvidékről, és természetesen a Tiffán borászatról is.  Nagyszerű (és drága :) ) borokat kóstolhattunk, mellesleg a borkorcsolyára sem lehetett panasz. A rendezvényen szép számmal vettek részt az érdeklődők, ami azt mutatja, hogy sok a borkedvelő és -értő ember a környéken. Megtisztelt bennünket Völner Pál képviselő úr és Horváth Szeder Gábor járási hivatalvezető is. Benkő Péter színművész felolvasással színesítette az estét.

De beszéljenek a képek /a fotókat készítette: Szabó Zoltán/:


















2015. május 26., kedd

Majális 2015

Bátran nevezhetjük már hagyományosnak a Bányász Művelődési Ház udvarán megtartott majálist, hiszen immár 3. éve ad helyszínt a kétnapos rendezvénynek. Ahogy azt már megszokhattuk, előző este közösen feldíszítettük a májusfát:



A díszítés közben Marlok Tamás zenélt harmonikán.


Az idén különösen színesre sikerült a májusfa, köszönhetően a sok segítő kéznek.


A napot közös szalonnasütés zárta.

Május elsején igen kellemes idő köszöntött ránk az időjósok rémisztgetése ellenére is, így aztán semmi akadálya sem volt a családi akadályversenynek. 





A Dog Sport Kutyaiskola ügyes kutyusokkal érkezett, a gyerekek nagy örömére.






A Csolnoki Polgárőr Egyesület tomboláján értékes kerékpárt lehetett nyerni.


A nagyteremben az esztergomi Féja Géza Közösségi Házban működő Írisz Fotóklub kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, a kiállítást megnyitotta Kolonics Péter. Az egybegyűlteket köszöntötte a CSBHE nevében Dr. Kalocsai Zoltán, az Egyesület új elnöke.



Gondos Árpád jóvoltából rengeteg, főként közlekedéssel kapcsolatos retró játékot láthattunk a nagyteremben, és ami a legjobb volt, hogy bármelyiket nyugodtan ki lehetett próbálni!




 Az udvaron ugrálóvár és arcfestés várta a legkisebbeket.


A nagyobbak pedig kipróbálhatták magukat fafaragásban K. Kovács József segítsége mellett.


Senki nem maradhatott éhen, különböző titkos családi receptek alapján rotyogtak az üstökben a finomságok.

A végén az eső ugyan beleszólt egy kicsit a focimérkőzésbe, de így is sikerült végigjátszani a bajnokságot.



2015. május 14., csütörtök

Borkóstoló -Tiffán Zsolt

Újra borkóstoló lesz a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület szervezésében.

A villányi borvidék egyik legnevesebb borásza, TIFFÁN ZSOLT hozza el hozzánk borait egy 7soros borkóstoló, borbemutató keretében.

A Tiffán család 1746 óta foglalkozik szőlő és bortermeléssel. Családjukban a bor tisztelete és szeretete, a borkészítés tudománya apáról fiúra hagyományozódott generációkon keresztül. Pincészetüket 1990-ben alapították. 1991-ben megkapták az ÉV BORTERMELŐJE díjat. Szőlőültetvényeik 20 hektáron a villányi borvidék legjobb fekvésű dűlőiben találhatók. Az itt termelt szőlőkből erős terméskorlátozással, korszerű pincészetben születnek hazai és nemzetközi versenyeken díjazott boraik.
      
   A borsor:
  • ·        Olaszrizling
  • ·         Rosé Cuvée
  • ·         Portugieser
  • ·         Régimódi Cuvée
  • ·         Principium
  • ·         Carissimae
  • ·         Elysium


Időpont: 2015. június 5. Péntek, 19 óra
Helyszín: Bányász Művelődési Ház Csolnok, Szent Borbála u. 5.
Támogatói jegy ára: 5.990 Ft, ami a 7tételes borsoron kívül borkorcsolyát is tartalmaz.


FONTOS! A rendezvényre előzetes bejelentkezés szükséges a korlátozott számú hely miatt. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 06(70)315-4809-es számon Nágel Zsuzsannánál.



2015. május 8., péntek

Parázsfuvolácska -operafoglalkozás

Április 27-én nálunk járt Temesi Mária operaénekes, operanagykövet, hogy az érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek bemutassa Mozart Varázsfuvola operájának gyerekekre átírt változatát, a Parázsfuvolácskát. Nyilván nem titkolt cél, hogy a gyerekek ezen az átírt művön keresztül megszeressék az eredeti Mozart-operát, amely egyébként már önmagában is mesés, varázslatos történettel bír.
A Parázsfuvolácskát az Erkel Színház színpadán játszották, új környezetbe, egy cirkuszba helyezve a történetet, ahol Sarastro az igazgató. A szöveget Laczkfi János írta át a gyerekek számára.


Az operafoglalkozás ideje alatt Temesi Mária kivetítőn bemutatta a színházi előadásból a jellemző szereplőket, a leghíresebb áriákat, kommentárjában kifejtve a fő mozgatórugóikat, és azt is elárulta, hogy a zene eszközeivel hogyan lehet a jellemeket ábrázolni.



A művésznő 2 tanítványát is magával hozta, akik Tamino és Pamina szerepében egy-egy áriát élőben is előadtak, zongorán kísért Málnai József.


Sajnos a foglalkozáson szinte csak alsósok vettek részt (nyilván ebben közrejátszott az előadás kora délutáni kezdési időpontja is), jó lett volna, ha több felnőtt és nagyobb gyerek is el tudott volna jönni, hiszen nagyon érdekes, szemléletes volt az operanagykövet prezentációja, alkalmas volt arra, hogy felkeltse az érdeklődést a Varázsfuvola iránt azok számára is, akik azelőtt még nem hallották, nem ismerték a művet.

Az alábbi videón kis ízelítőt kaphatunk az Erkel Színház-béli előadásból.


2015. április 20., hétfő

Majális 2015

A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület szeretettel meghívja Önt és családját a
2015. május 1-jén tartandó majálisra

a Bányász Művelődési Háznál.

Várható programok:

Április 30-án este 18 órától májusfa díszítése és felállítása, szalonnasütés zeneszó mellett.

Május 1-jén zenés ébresztés, sorverseny gyerekeknek és családoknak, táncbemutató és az immár a hagyományos Majális Focikupa várja az érdeklődőket amatőr csapatok részvételével a művelődési ház melletti focipályán.

Aki éhes, választhat kolbász, virsli, hot dog, hamburger, fagylalt, halászlé és gulyás közül,  amit többféle csapolt sörrel lehet leöblíteni.
Kézműves sajt kóstolható és vásárolható.
Egész nap ugrálóvár működik a gyerekek örömére.
A Bányászmúzeum kiállítása a rendezvény ideje alatt ingyenesen tekinthető meg.

A részletes programokat később tesszük közé.




2014. december 14., vasárnap

Decemberi programok


A december már hagyományosan bővelkedik a programokban. Lássuk időrendben:

December 5. Szent Borbála ünnepe
A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület szervezésében került sor először ünnepi szent misére a Szent Borbála templomban, majd ünnepi műsor, koszorúzás és Vígh János festőművész kiállításának megnyitója várta a résztvevőket.

December 6. Adventi hangverseny
A Nepomuki Szent János Plébániatemplomban nagysikerű koncertet adott Kálvin Balázs zongoraművész.

December 7. Advent 2. vasárnapja
Az időjárás miatt ez alkalommal a Kossuth Lajos Művelődési Házba voltak kénytelenek az ünneplők behúzódni. Ünnepi beszédet mondott Szax László és Péter atya, majd a  Nemzetiségi Vegyes kórus és a Dimenzió tánccsoport műsorát élvezhették az egybegyűltek.

December 13. Luca napi kézműves foglalkozás
A Kossuth Lajos Művelődési Ház várta az alkotni vágyó gyerekeket és felnőtteket közös karácsonyi kézműveskedésre.

December 14. Advent 3. vasárnapja
Az általános iskolások gyújtották meg a gyertyát és adtak ünnepi műsort.

December 17. Zeneiskolások hangversenye
A zeneiskola tanulói minden évben ilyentájt bemutatják a szülők, tanárok és az érdeklődők előtt, hogyan haladtak, mit tanultak az előző félév során.

December 21. Advent 4. vasárnapja
Kolonics Péterné polgármester ünnepi beszéde után a Wagenhoffer kórus és a Dimenzió tánc- és mazsorettcsoport szórakoztatja az érdeklődőket.

December 26. Karácsonyi hangverseny
A Kossuth Lajos Művelődési Házban fellép a Csolnoki Fúvószenekar.

December 28. Éjszakai fáklyás túra
A Csolnoki Természetjáró Kör szervezésében éjszakai túrát tehetünk a Henrik-hegyre, a túra után tábortűz, közös szalonnasütés és borozgatás várja a túrázókat a Bányász Művelődési Ház udvarában.

December 31. Szilveszter
Több helyszín közül is választhatunk, ha közösségben töltenénk az év utolsó napját: a Kossuth Lajos Művelődési Házban a Wagenhoffer kórus szervez bált, a zenéről a leányvári Sramli együttes gondoskodik. Rákóczi-telepen, a Bányász Művelődési Ház nagytermében a Telepi kocsma szervez bulit, DJ Szőr szolgáltatja a talpalávalót.



2014. december 1., hétfő

A Mikulás levele

Kedves csolnoki gyerekek és felnőttek!

Azt hallottam rólatok, hogy az idén nagyon jók voltatok. Nem dobáltátok szét a szemetet, az öreg néniket mindig átkísértétek az utca túloldalára, nem irigyeltétek meg a szomszéd fűjét, és csupa szeretettel fordultatok embertársaitok felé. Ezért most egy csodás meglepetés vár benneteket, ha ellátogatok a telepi buszmegállóban lévő pihenőhöz. Amint látjátok, magam is ott pihengetek 2 ajándékkiszállítás között.
Ha van valami különleges kívánságotok, dobjátok be a pihenő oldalán található kívánságládába, és várjátok a Karácsonyi Csodát :)


Hogy ilyen szép helyen várhassátok a buszt, abban Szilágyi Szabina, Tafferner Lejla, Bartl Józsi és Szilágyi Gyuri kispajtások segítettek nekem. Kérlek benneteket, vigyázzatok a munkájukra, sokat dolgoztak vele, hogy ti is örülhessetek!
Nagyon békés, meghitt Karácsonyt kívánok nektek, legyetek továbbra is nagyon jók, és akkor jövőre újra találkozhatunk!

A Mikulás

2014. november 16., vasárnap

Tökös libavigalom

"Ki Márton napján libát nem eszik bort nem iszik, egész évben éhezik, szomjazik." Tudják ezt jól a csolnokiak is, hiszen igen szép számmal vettek részt a Jelzek Közösségfejlesztő Egyesület és a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület Márton napi rendezvényén, mely a Tökös libavigalom névre hallgatott.

A Jelzek Közösségfejlesztő Egyesület 2012-ben alakult csolnoki és annavölgyi alapító tagokkal, a közelmúltban már összehozták a környék lakóit egy játékos túrára a 2 falu között. Az idei szüreti felvonuláson is aktív szerepet vállaltak, a Jelzek Egyesület neve tehát már ismerősen csenghet, egyben garanciát is jelent a jó hangulatú, sok embert megmozgató rendezvényekre.

Ahogy mostanában olyan gyakran, az időjárás most is kegyes volt a résztvevőkhöz, így a kinti vetélkedők alatt se nem áztunk, se nem fáztunk. A versenyszámok:
Tökgurítás egyenes szakaszon, 2 rúd közé

Tökmagköpködés, először a jó célzóképesség, majd a távolság számított

Libaterelés, akkor is, ha a libák nem akartak a helyükre menni

A vetélkedőt végül a 4-es csapat nyerte, tagjai Kolonicsné Melinda, Kolonics Péter, Rappold Viktória, ifj. Reményi László, Nágel Zsuzsanna és Szilágyi György. Nem, nem volt bunda :)

A vacsora egyben a borkóstolás ideje is volt, a finom libaaprólék leves, párolt lilakáposztával tálalt  libacomb, valamint a tökös-mákos rétes kiegészítője volt a 4 borból álló borsor.
Mindenképpen meg kell említeni a fellépőket: Demeter Erik gitárjátéka és éneke, a Dimenzió tánccsoport country-egyvelege, és az általános iskolások modern Ludas Matyi előadása egyaránt osztatlan elismerést aratott.

Még néhány kép, a fotókat ifj. Reményi László, Rappold Viktória és Nágel Zsuzsanna készítette.

Az est főszereplői

A dekoráció remekül illett az estéhez

Gusztusos libacombok (aki a libát nem ette, azokra is gondoltak a rendezők, ők külön főfogást kaptak)

Ültetőkártya és nyomtatott menü tette még személyesebbé az asztalokat

A rendezvény teltházas volt

Itt vitatták meg az Élet Nagy Dolgait is