2014. augusztus 2., szombat

Kovács Dóra: Falunap Csolnokon

Helyben a jó szórakozás! - Falunapok 2014. július 18 - 20.

Idén a falunapok szervezése számomra januárban kezdődött, mert akkor néztem meg az első meghívható produkciót az interneten, és július végén fejeződött be, amikor leadtam az utolsó falunapi számlát is a pénzügyi osztályon. És mi történt a két időpont között? Előkészület csapatmunkában. Eddig is segített a tervezésben, lebonyolításban a helyi és a nemzetiségi önkormányzat és a nyugdíjas klub. Februárban újabb önkéntes segítőkkel bővült tervezőcsapatunk, ugyanis a képviselőtestületi tagok is bekapcsolódtak és jó ötleteik mellett (baráti lecsóverseny, retrodisco, szombat délutáni mazsorettes felvonulás, plakáttervezés, bábos díszlet, baráti körök és egyesületek felvonulása, rendezvénytámogatók keresése) szervezési feladatokat is vállaltak. Persze a közönség számára mindebből a péntektől vasárnapig zajló műsorfolyam az igazán fontos.
Lássuk hát, mi történt a XVII. Csolnoki Falunapokon? Pénteken este öt (két győri, egy tatabányai, két csolnoki) zenekar lépett színpadra. Műsoraik a rock-blues zenei világot színvonalasan képviselték, ezért is kár, hogy zenélésüket kevesebben hallgatták, mint tavaly. Nem tudtunk rájönni, mért?
Szombat délelőtt gyerekprogramokkal vártuk a kicsiket és nagyokat. A kézműves játszóház, ugrálóvár  mellett sokakat érdekelt a csolnoki Dog Sport Kutyaiskola bemutatója. A gyerekek ráadásként beülhettek az ott lévő rendőrautóba és még szirénázhattak is egy kicsit. Az Egyszervolt Mesezenekar óriásbábos zenés előadásával zárult a délelőtt. Ismert mesefigurák: Micimackó, Vuk, Süsüsárkány jöttek a gyerekek közé barátkozni, táncolni. Nagy sikerük volt.
A szombat délután két szempontból is érdekesen indult. A Csolnoki Polgárőrség tagjai és a meghívott szakemberek három órakor mutatták be Csolnok új, biztonsági térfigyelő rendszerét az érdeklődő lakosságnak a Polgármesteri Hivatalban. Közben gyülekeztek a felvonulók a Rákóczi téren. Örömmel láttuk köztük a helyi civil szervezetek, baráti körök tagjait is. Négy órakor fölcsendült a Dorogi Sváb Party zenekar előadásában a Szamosmenti induló és a Dimenzió tánccsoport csinos lányai takaros fehér csizmában, kék ruhácskában új, mazsorettes tánccal nyitották meg a szombat délutáni programot.

 Sajnálhatja, aki nem látta ezt a látványosságot! A rövid bemutató után ritmikus tánclépésekkel, bravúros botforgatással és természetesen zenei kísérettel vezették fel a népes gyülekezetet a Rendezvényparkba. Útközben az Arany János utcában helybeliek állították meg egy pohár borra a zenészeket és a felvonulókat, amit azok örömmel felhörpintettek. Köszönet a háziaknak ezért a kedves gesztusért! A délutáni és koraesti program főszereplői a Dimenzió gyerektánccsoport népes szereplőgárdája volt. 
Változatos műsorukkal nagy tetszést arattak több alkalommal is. Gratulálunk a szereplőknek és tánctanáraiknak! Jó, hogy a mazsorett jelmezek költségét az önkormányzat tudta finanszírozni, és jó, hogy a szülők is támogatják a tánccsoport munkáját .
A szombat este egy tehetséges nyergesújfalusi együttes, az In Diretta zenekar koncertjével folytatódott.
Majd Lorán Barnabás humorán nevettünk, bár műsora nem  mindannyiunknak tetszett. Hevesi Tamás szívhez szólóan énekelt és beszélt, B. Tóth László pedig fergeteges jó retrodiscot produkált. Végül a hajnalig tartó báli hangulathoz hasonlóan jó zenei alapot biztosított a Szalai Band zenekar. A színpad fényeit és hangjait egyébként mindhárom estén profi hozzáértéssel és hatásosan keverték a hangtechnikusok, ami bizony kell a jó hangulathoz.



 Vasárnap délelőtt megérkeztek az erdei tisztásra a lecsó-főzőverseny résztvevői és hozzákezdtek a nyár legjobb lecsójának elkészítéséhez. A kész lecsókat a dorogi Határcsárda szakácsa zsűrizte és bizony nehéz volt döntenie. A nyertesek ajándékot is kaptak. De mondanom sem kell, hogy legjobban az érdeklődő baráti kör tagjai jártak e nemes vetélkedőben. Ezzel párhuzamosan a indult a játszóház, a színpadon a Latino Fitt Dance táncosai szórakoztatták a nézőket, majd sokan a meseszőnyegen csücsülve nézték végig a Majorka Színház citeramuzsikával tarkított előadását arról a  királyról, aki nem akarja férjhez adni a lányát. A szívnek azonban nem lehet parancsolni és a mese végére a szerelmesek egymáséi lesznek…

A vasárnap délutáni programok megtekintéséhez ingyenes buszjárat vitte föl a résztvevőket, érdeklődőket a Rendezvényparkba a Rákóczi térről. Ezt a nemzetiségi hagyományőrző programot a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Csolnoki Nyugdíjas klub közösen szervezte. Meghívott csoportjaik színvonalas műsort hoztak. A legtöbb szereplő csoport helyi népviseletben lépett föl, így alkalmunk volt látni a csolnokiak mellett a ceglédberceli, dorogi, szendehelyi öltözéket, és azt is megtapasztalhattuk, hogy mennyire más, különleges az ember ünnepi viseletben.





 A pilisvörösvári Lábikóka együttes ötletes és vidám lábas-bábos tánca megint nagy derültséget váltott ki a nézőkből. Ennél talán csak a fellépő gyerekek arattak nagyobb elismerést. Sokunk szívét megmelengette a népviseletbe öltözött kis Németh Dóri, amikor és ahogy elmondta sváb mondókáit és esti imáját. A két harmonikás fiú: Marlok Tamás és Dombovári-Holl Gábor pedig ígéretes zenei karrier előtt állhatnak, ha így folytatják. Gratulálunk mindhármójuknak, valamint szüleiknek, nagyszüleiknek, felkészítőiknek! A délutáni műsort az Alte Kameraden hangulatos muzsikálással zárta.
Sokan nagy érdeklődéssel várták az este sztárvendégét, a tarjáni Sramlikings fellépését. A fiatal és népszerű énekes páros férfitagja sportbaleset miatt gipszes lábbal bicegett a pódiumra. Műsoruk megosztotta a hallgatóságot: volt, akinek tetszett, volt, akinek nem. Nem hinném, hogy a gipsz miatt, inkább a kissé populárisabbra sikerült műsoruk miatt lehetett így. Az esti báli tánchoz az Ungarndeutsche Jungs zenekar muzsikált. Bár a zene jó volt, a messzebbről jött csoportok szedelőzködtek, hogy hazainduljanak. Való igaz, hogy a nagy meleg és a fellépés elfárasztja az embert. Szót érdemel még a vendéglátó sátorban ilyenkor kapható sok jó étel-ital és a kedves kiszolgálás, ami szintén hozzájárult a háromnapi kellemes szórakozáshoz. A rendezők és szervezők nevében mondom: örülünk, ha velünk voltak és jól érezték magukat a falunapi programokon! Készülünk a következőre.

                                                                                              Kovács Dóra
programszervező



2014. július 21., hétfő

Lecsófőző verseny

Lecsófőző verseny

Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a XVII.Csolnoki Falunapok keretében I.Lecsófőző versenyünket. Baráti társaságok,egyesületek jelentkezését vártuk erre a helyi közösséget formáló rendezvényre. Nagy örömünkre már az első főzőversenyre hét csapat jelentkezett: Gelniczky Lóránd és barátai, Biener Richárd és a focisták,a Duna -Pilis Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület-, a Manófalva Családi Napközi -,a csolnoki természetjárók  , a Zalka Máté utca és a Képviselők csapata. 
Paprikát , paradicsomot felajánlásokból adtunk a csapatoknak,a tűzifához  Csolnok község Önkormányzata is hozzájárult.
A verseny vasárnap 9 órakor kezdődött. A csapatok jó hangulatban,nagy lelkesedéssel főzték a különböző felfogásban elkészített ételeket. A független tagokból álló zsűri délben kezdte meg munkáját  a Határcsárda főszakácsa,Balázs János vezetésével.
A zsűri tagjai:Wágnerné Klári,Fődiné Eszter,Janosek Istvánné

Nem volt könnyű a döntés, de megszületett az eredmény:
I.Gelniczky Lóránd és barátai

II.Képviselők

III.Duna-Pilis –Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület csapata

Minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk!
Az első helyezett különösen örvendetes számomra, hisz egy fiatalokból álló csapat főzte a legjobb lecsót, gondosan előkészítve a hozzávalókat.
Az eredményhirdetésre várva




Az eredményhirdetés pillanatai

Az eredményhirdetés után barátaink, ismerőseink is megkóstolhatták ,amit kifőztünk!


Nagyon szépen köszönöm az összes csapat részvételét , a jelentkezéseket,a zsűri munkáját,a támogatásokat és ezt a szép vasárnap délelőttöt!
A fotókat Kolonics Péter készítette!


2014. június 8., vasárnap

Ubstadti diákcsere

Iskolánk képviseletében 19 gyerek és 4 felnőtt indult útnak május 11-én este, hogy egy szűk, de annál eseménydúsabb hetet töltsön partnertelepülésünkön, Ubstadt-Weiherben.
A két település diákjai 2003 óta évenkénti váltásban látogatják egymást. A csereprogram során a vendégek mindig családoknál kapnak elhelyezést, a napok nagy részét azonban a látogató és fogadó gyerekek közösen töltik el az iskola által szervezett programokon.
Ubstadti tartózkodásaink elengedhetetlen részét képezik a délelőtti óralátogatások, egy szívélyes fogadás a Polgármesteri Hivatalban, egy finom vacsora a Partnerkapcsolati Egyesület rendezésében a Hardtsee partján, illetve a kísérő tanárok közös vacsorája a vendéglátó tantestület tagjaival.

Ezen kívül változatos ismeretterjesztő és szabadidős programokban is részünk volt. Többek között megtekinthettük:

- a sinsheimi Wirsol Rhein-Neckar-Arenát, ahol szakavatott vezető mutatta be nekünk a stadion nézők által nem látogatható területeit is
- a hambrückeni élőhely-, természet- és fajvédelmi központot, amelynek elkötelezett munkatársai a közélet minden szintjén kiállnak a gyakorlati természetvédelemért, a gyerekeknek pedig testközelbe hozzák a legfurább állatfajokat is
- a stuttgarti tartományi parlamentet, ahol interaktív játék során az egyes frakciók képviselőinek bőrébe bújva a gyerekek megismerhették a parlament működését, és az egykori tartományi belügyminiszter, Rech úr is külön megtisztelte a magyar csoportot látogatásával
- Berwartstein várát, ahol kiderült, mit takar a Pfalz földrajzi elnevezés, miben állt a vörös homokkőbe vájt sziklavárak középkori jelentősége, és ki volt a rettegett Hans Trapp
- a pfalzi Bioszféraházat, melynek multimédiás kiállítása a homokkőtől kezdve a patakokon, tavakon át a gyümölcsöskertekig bemutatja a bioszférarezervátum alapvető és különleges vonatkozásait, szabadtéri részlege pedig érdekességekben bővelkedő sétát kínál a fák lombkoronaszintjén, óriáscsúszdával jutalmazva meg a kitartó fiatalokat. Végül egy solymászbemutatót is láthattunk, ahol a 19 éves sas bravúros röptékkel tréfálta meg a nézőket.

A tartalmas hét alatt a gyerekek is jól összebarátkoztak egymással, és szép élményekkel gazdagodva tértek vissza Csolnokra.
Ágoston Andrea







2014. május 6., kedd

Antonio Ceolan:Ausflug nach Csolnok

Ausflug nach Csolnok der B-Jugend SG Ubstadt-Weiher


Die B-Jugend freute sich schon seit dem Oktober 2013 auf das kommende Highlight in unserer Partnergemeinde Csolnok in Ungarn. Die Reise wurde am 01.05.2014 dank unserer großzügigen Spendern Holz Kunz, Gerhard Ulm, Fliesen König, Betonpumpendienst Simonis, Schreinerei Ganninger, Hagenmeier und Kößler GmbH Bosch Car Service, Getränke Bader, 1a-Autoservice Auto Eckstein, A&P Baumaschinen, Wiedemann Orthopädie-Schuhtechnik GmbH, Pro Win Jasmin Konrad, Förderverein Csolnok Vertreten durch Dr. Harald Göbel und der Gemeinde Ubstadt-Weiher, angetreten.
Startschuss war am 01.05. um 01:30 Uhr. Hier nahmen uns unsere Busfahrer Volker Walther und Harald Faltermann in Empfang. Ankunft in Csolnok war um 16:00 Uhr, wo wir sehr herzlich empfangen wurden von Bürgermeister József Tafferner „Dodo“, Melinda Kolonics,Gemeinderätin und  von  Ferenc Gacsai Vorsitzender des Csolnoker Freizeit- und Fußballvereins  und von Adam Vígh .

Nach kurzem einchecken in der für uns vorbereiteten Sporthalle ging es mit dem Bus zum 1. Maifest ans Bergwerkmuseum. Hier wurden schon erste Freundschaften geknüpft, bei einem Teller echten ungarischen Gulasch. Im Anschluss nahmen wir noch ein Sonnenbad auf dem Sportplatz von Csolnok und wohnten einem Spiel ihrer AH bei. Auch wir bestritten noch eine sportliche Wanderung durch den Wald zurück zu unserer Unterkunft. Hier ging das Licht für alle Beteiligten um Mitternacht aus. Nach einem Brüller von der Tribüne: „ Aufwachen“ von unserem Trainier Toni war der Tag um 06:30 Uhr angebrochen. Um 07:30 Uhr waren wir dann alle vollzählig in der Mensa der Grundschule eingetroffen. An dieser Stelle möchten wir uns rechtherzlich an das Team von Frau Wágnerné Klára bedanken. Das Team von Frau Wágnerné Klára stellte uns an allen 3 Tagen ein umfangreiches und leckeres Buffet zur Verfügung. Gesättigt empfing uns unsere Reiseleiterin Mónika und unsere 2. Mittlerweile ins Herz geschlossene Busfahrer Harald und Volker. Mónika führte uns von Csolnok nach Budapest. Unsere Reiseleiterin schaffte es uns die Geschichte von Ungarn, Budapest und den Donauschwaben erfrischend und spannend rüberzubringen. Budapest zog uns durch die alten beeindruckenden Bauten, Denkmäler und den noch atemberaubenden Frauen in seinen Bann. Nach einer Stunde Freizeit in Budapest fuhren wir um 17:00 Uhr nach Dorog wo wir in einer Pizzeria zum Abendessen eingeladen wurden. Gegen 20:00 Uhr verabschiedeten uns Melinda und Ferenc in unsere Schlafkojen. Da am nächsten Morgen ein sportlicher Tag auf uns wartete, gingen wie gewohnt um 24:00 Uhr die Lichter aus. Am Samstag durfte unser „Mister muscle“ Niklas Dauer mit seinem Löwengebrüll „Aufstehen“ die Meute wecken. Nach dem Frühstück wärmten wir unsere Muskeln mit einem 4 Kilometermarsch auf. Am Sportplatz angekommen begannen wir die Idee der Partnerschaft von Csolnol und Ubstadt-Weiher Menschen einander näher zu bringen umzusetzen. An diesem Tag wurden wir nicht nur Sieger, das von Csolnok ausgetragenen Fußballturnier mit 4 Mannschaften, sondern gewannen auch viele neue Freundschaften. Diese werden bereits durch soziale Netzwerke wie z.B. Facebook und Whatsapp gepflegt. Nach dem Turnier wurden wir Zeuge, dass die verschiedenen Sprachen keine Hindernisse darstellten einander zu kommunizieren. Das wurde beim Laser Tag mit gemischten Mannschaften eindrucksvoll bewiesen.
Der sehr sonnige Tag, endete mit einem kulturellen Besuch im „Deutschen Haus“ in Dorog. Hier wurden wir von der Vorsitzenden Melinda Kolonics herzlichsten begrüßt und zu einem Abendessen mit Cordon Bleu, Reis und Bratkartoffeln eingeladen. Auch bekamen wir die Gelegenheit die Geschichte der Donauschwaben näher kennen zu lernen. An dieser Stelle möchten wir bestätigen, dass Melinda ihre Aufgabe mit sehr viel Herzblut und Liebe erfüllt. Dies durften wir auch, mit einem Gedicht, im Gästebuch festhalten.
Am letzten Tag durfte unsere „Maschine“ Andreas Bräutigam, der im entscheidenden letzten Spiel des Turniers, mit einem Überschallschuss das Spiel zum 3:0 beendete, die Mannschaft um 06:30 Uhr wecken. Danach ging alles sehr schnell: 07:30 Uhr Frühstück, 08:00 Uhr Reinigung der Schlafstätte, 08:30 Uhr Verabschiedung, 08:45 Uhr Abfahrt und 22:15 Uhr Ankunft. Alle Teilnehmer kamen wohlbehalten nach Hause.

Abschließend wollen wir uns mit einer dicken Umarmung bei Dodo, Melinda, Ferenc, Ádám, Bálint und der Gemeinde Csolnok für die sehr schönen 4 Tage bedanken.

Eure SG Ubstadt-Weiher B-Jugend
Antonio Ceolan


2014. május 3., szombat

Nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna

Május 1-én fiatal focisták érkeztek testvér településünkről, Ubstadt -Weiherből hozzánk.Színvonalas programot szerveztünk számukra,viszonozva a sok kellemes élményt és gesztust,melyben a mi focistáinknak is sokszor részük volt Németországban.Csütörtökön a Bányász Művelődési Háznál rendezett majálison vettek részt,majd pénteken Budapest látnivalói varázsolták el őket.Szombaton került megrendezésre a focitorna,négy csapat részvételével,a csolnoki és a német csapaton kívül,Tardos és Tát csapata játszott.Színvonalas mérkőzéseket láthattunk,a torna végeredménye:
I.Ubstadt -Weiher
II.Tát
III.Tardos
IV.Csolnok
Az eredményhirdetés után a csapat edzője Antonio Ceolan méltatta a szervezést és hangsúlyozta ,hogy a települések közötti partnerkapcsolat  csak akkor működik,ha a fiatalok is részesei annak.A sport kiváló lehetőség arra,hogy a fiatalok megismerjék egymást .

2014. április 23., szerda

Majális

A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület szeretettel meghívja Önt és családját a
2014. május 1-jén tartandó majálisra
a Bányász Művelődési Háznál.



Programok:

Április 30-án este 18 órától májusfa díszítése és felállítása, szalonnasütés

Május 1-jén reggel zenés ébresztés, majd a zenészek fogadása 8 órától.

9 órától kezdődik a móka: lesz ügyességi sorverseny gyerekeknek és családoknak rengeteg édes nyereményért, közben kutyás bemutatóval érkezik a Dog Sport csapata, majd terveink szerint 14 órától kezdődik amatőr csapatok részvételével a Majális Focikupa a művelődési ház melletti focipályán.
2 meccs között zumba-bemutató tart a Dimenzió táncegyüttes, a zumbázásba bárki bekapcsolódhat, aki szeretné egy kicsit megmozgatni fáradt tagjait. Priegl Éva növendékei sváb táncokkal szórakoztatják a nagyérdeműt

- aki éhes, választhat kolbász, virsli, hot dog, hekk, hamburger, fagylalt, halászlé és gulyás közül, kinek-kinek kedve szerint, amit többféle csapolt sörrel lehet leöblíteni
- Kovács József fafaragást tanít a gyerekeknek
- kézműves sajt, termelői bor (Kovács Pince) kóstolható és vásárolható
- egész nap ugrálóvár működik a gyerekek örömére
- a Bányászmúzeum kiállítása a rendezvény ideje alatt ingyenesen tekinthető meg 



A rendezvényt Csolnok Község Önkormányzata és a Csolnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatja

2014. április 1., kedd

Hochdeutsch és Mundart

Március 28-án iskolánk is képviseltette magát Mosonmagyaróváron a  német nemzetiségi iskolák regionális vers- és prózamondó versenyén.
Az eredmények:

Hoztunk néhány képet is: