Egy korty derű

Május 3-án vendégünk volt a Kossuth Lajos Művelődési Házban V. Kulcsár Ildikó író, újságíró. aki ,,Egy korty derű" című előadásával járja az országot. Sőt, határainkon túlra is visz optimizmusából, életbölcsességéből.

V. Kulcsár Ildikót az olvasók elsősorban a Nők Lapjában megjelenő publicisztikáiból ismerhetik, állandó rovata a ,,Ne félj, mesélj", melyben élettapasztalatán túl pszichológus végzettségét is kamatoztatva ad tanácsot a hozzá forduló olvasóknak. Azt talán már kevesebben tudják róla, hogy férjével 5 gyereket neveltek fel, többszörös nagymama, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett író, családi mediátor, 11 könyv szerzője.

A közönségtalálkozó elsődleges mondanivalója az volt, hogy tekintsünk egy kicsit kívülállóként az életünkre, gondolkodjunk el azon, milyen kevés dolgon érdemes igazán bosszankodni, lássuk meg azt, ami igazán számít és örüljünk az apróságoknak is: lehet az akár egy váratlanul új erőre kapó orchidea, egy napsütéses délelőtt, egy csésze finom kávé.

Illusztrációként, aláfestésként több novelláját is meghallgathattuk, ezeket Kovács Dóra, a művelődési ház leköszönő igazgatója olvasta fel nekünk. A Moly Mari könnyei arról gondolkodtatott el bennünket, hogy nem az anyagi gazdagságon múlik a jól-létünk, valamint nekünk, nőknek sokszor tudtukon kívül is meg kell védenünk a férfiakat, hiszen (mint az köztudott) valójában ők a gyengébbik nem.

A Mennyország, Paradicsom utca aktualitását az anyák napja közelsége adta, ezt az írást megkönnyezte a közönség is, hiszen egy édesanyját korán elvesztő kislányról szól, aki levelet ír a mennyben lakó szerettének.

 Az írónő folyamatosan aktív kapcsolatban volt a közönségével, nem is maradt visszajelzés nélkül a nagyrészt női publikumtól. Mindannyian magunkra ismertünk a tipikus élethelyzetekben, az ismétlődő játszmákban. Tudjuk, hogy a férfiak mennyire nem hajlandóak beszélni a problémáikról, holott a visszafojtott lelki terhek egy idő után szinte törvényszerűen testi bajokban öltenek formát. Míg mi, nők találunk módot arra, hogy akár a testvérünkkel, anyukánkkal, barátnőnkkel, akár egy választott közösséggel kibeszéljük a gondjainkat, addig a férfiakat már kisfiú koruktól arra kondicionálja a társadalom, hogy a fiúk nem sírnak, minden baj csak katonadolog, ami elmúlik magától is.

Sajnos az idő elég rövidnek bizonyult, a majdnem 2 óra kevés volt arra, hogy minden novellát meghallgassunk, amivel Dóra készült, kimaradtak olyan fontos témák, mint a fiús anyák és lányos apák, valamint az író-olvasó találkozók jellemző befejezése, a kérdések feltétele és megválaszolása is elmaradt, de cserébe ígéretet kaptunk, hogy ha újra hívjuk, újra el fog jönni és akkor bepótoljuk az elmaradottakat.

A találkozó könyvvásárral és dedikálással zárult, reméljük, valóban lesz folytatás.