A gyerekeket az iskolában egész jól felkészítik a világháló veszélyeire, beszélnek róla osztályfőnöki foglalkozáson, informatika órán, egymásnak is tudnak hasznos tanácsokat adni. De ki készíti fel a felnőtteket a facebookozás veszélyeire? Jobb, ha megelőzzük a bajt, és nem a saját kárunkon tanuljuk meg, hogy az internet, ez a hatalmas, szinte határok nélküli játszótér nem kizárólag jóakaratú emberekkel van tele.
Első és legfontosabb dolog az adataink védelme. Van a facebooknak egy olyan funkciója, aminek segítségével úgy tudjuk megtekinteni az adatlapunkat, mint ahogy bárki, aki nem ismerősünk, láthatja. Az adatlapunkról könnyen elérhetjük:
Ha erre kattintva elszörnyedve látjuk, hogy mennyi minden olyan megosztás, poszt, kép van az oldalunkon, amit nem mindenkinek szánnák alapesetben, akkor sürgősen változtassunk a beállításokon, állítsuk át Az idővonal beállításai gombra kattintva a biztonságos használat érdekében:
Természetesen ennek nagyon fontos előzménye, hogy csak olyan embereket vegyünk fel ismerősnek, akit tényleg ismerünk, megbízunk benne legalább annyira, hogy hajlandóak vagyunk vele megosztani az életünk kisebb-nagyobb mozzanatait. Ne fogadjunk el ismerősnek jelölést olyanoktól, akiről ugyan nem tudjuk, kicsoda, de van közös ismerősünk, ezért nem szeretnénk megsérteni. Sem olyat, akinek gyanúsan sok ismerőse van, vagy valamely híres ember, cég nevében ír.
Talán nem mindenkinek jut eszébe, de általános gyakorlat, hogy ha jelentkezünk egy állásra, akkor a leendő munkáltató rápillant a közösségi oldalunkra is, tehát ezért sem mindegy, mit publikálunk magunkról.
Ügyeljünk a fényképeinkre! A bájos, cuki gyerekfotók, amit most felteszünk, rövid időn belül igen kínosak lehetnek utódainknak. Ne posztoljunk valós idejű fotókat a nyaralásunkról, ha épp nem maradt otthon senki -egy betörőnek ez valóságos meghívó! Mielőtt kitesszük, alaposan nézzük meg képeinket, hogy annak valóban minden részlete publikus-e.
Ha már az alapokat megteremtettük a kommunikáció biztonságosabbá tételéhez, gondoljuk át, mit posztolunk. Milyen képet mutatunk magunkról tudatosan és tudattalanul? Vajon mit mond el rólunk az, ha aranyos kiskutyás képekkel, lélekemelő idézetekkel, köszöngetésekkel nyomjuk tele a falunkat? Valóban ilyen sekélyesek vagyunk, vagy egyszerűen csak visszajelzésre vágyunk?
És pont ebben rejlik a facebook legnagyobb csapdája: mivel sokan vagyunk fent, van rá esély, hogy amit írunk, az nagyon gyorsan eljut szép számú emberhez, azonnali reakciót adva a mi posztunkra-megosztásunkra. Ez azt a hamis üzenetet hordozza, hogy no lám, mennyire fontos, népszerű, kedvelt vagyok, hogy rám ennyire és ilyen gyorsan reagálnak! Tudatosítsuk magunkban, hogy a facebookon élt és közvetített élet nem a valóság.
Nagyon könnyű hosszú időre ebben a légtérben maradni: még gyorsan megnézem, mi történik a kedvenc csoportjaimban, még megnézem Mancika képeit, még megírom, mit főzök ebédre, na még egy utolsó frissítés... ismerős?
Az internet nem felejt. Ha első felindultságunkban, vagy épp vicces(nek gondolt) kedvünkben reagálunk egy-egy posztra, utána már hiába töröljük ki, addigra már épp elegen látták ahhoz, hogy kellemetlenül érezhessük magunkat. Csak olyat írjunk le, amit bármikor fel merünk vállalni. Kiemelten igaz ez az olyan közösségekben, melynek tagjait személyesen is ismerjük, mert például ugyanabban a faluban élünk. Akinek ma meggondolatlanul beszólunk, annak holnap is a szemébe kell tudnunk nézni, ha találkozunk az utcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése