A vasárnapi műsort szombaton a hagyományos koszorúzás előzte meg a temetőben. Ez alkalomból ünnepi beszédet mondott Kolonics Péterné polgármester asszony. Idézzük fel szavait:
Szeretettel
köszöntöm a megjelenteket!
Bányásznapi programunkkal a szénbányászat megkezdésének
240. évfordulójára emlékezünk, a mai koszorúzással fejet hajtunk bányász őseink
emléke előtt. A szénbányászat kezdetét 1781-től számoljuk, a Rückschuss fivérek
messze földről, egy valamilyen formában folytatott széntermelés elterjedő hírét
követve érkeztek hozzánk, és a Miklósberekben barnaszenet találtak. 1781.
január 27-én a Ruhr-vidékről származó bányász, Rückschuss Antal megkötötte
Krempf Antal bíróval a szénkitermelést engedélyező szerződést. A fivérek 4
bányát nyitottak Csolnok község határában 1781 és 1795 között.
Ha belegondolunk a 240 év történelmébe,
rájövünk, hogy ebben az időszakban már lezajlott a német lakosság második
betelepítése is, a Grassakovich Antal által építtetett plébániatemplom már áll
(1767-1775). A falu mai lakosságának kb. 70%-át képező német népesség
betelepülése döntő változásokat hozott Csolnokon, úgy ahogy a szén megtalálása
is. A hagyományos paraszti életforma megváltozott a szén megtalálásával.
Az addig főleg földművelésből élő csolnoki családok számára közel 200
évre a bányászat vált szinte kizárólagos foglalkozássá. A település minden
szempontból nagyot fejlődött.
Csolnokon megindult a szénbányászat, a
miklósberki akna a kor egyik legjelentősebb barnaszénbányája volt. A
környékbeliek először a szén szállításában, a föld feletti munkában vettek
részt, a későbbiekben a külföldről jött bányászok mellett a föld alatti munkába
is bekapcsolódtak. Talán kevesen tudjuk azt, hogy Rückschuss Antal 1795-ben egy
omlásban megsérül és 3 nap után meghal, végrendeletet készít 1795. június 9-én.
A végrendelet a Bányászmúzeumban olvasható, kívánsága az volt, hogy a templom
mögött temessék el minden pompa nélkül, mondjanak Csolnokon 20 misét a lelki
üdvéért, amit természetesen fizet. János testvérének ajándékozza arany óráját
és Csolnokon található szenespincéjét a szerszámokkal együtt. Sírjának helye
nem ismert. Az utókor egy utca elnevezésével tiszteleg a szenet megtaláló
testvérpárnak.
1795-től polgárokból alakult társulások nyitnak
bányát. Mivel Csolnok 1848-ig a Vallásalapi uradalomhoz tartozott, a
földterület tulajdonjoga is a Vallásalapé volt; a kitermelők a kitermelés jogát
csak bérbe vehették. A tervszerű kiaknázás 1840-ben kezdődött, amikor Alois
Wiesbach bérelte a bányát. 1861-tõl kezdve sorra nyíltak a tárnák, mélyítették
a régebbi aknákat. Kiderült, hogy az egész falu alatt szénmezők húzódnak. A
bányavállalathoz tartozó tárnák közül a Csolnok alatt működő tárnák bizonyultak
a leggazdaságosabbnak. 1898-ban a szénjog az Esztergom Szászvári Kőszénbánya
birtokába kerül, ez a társaság kezdi meg Auguszta akna mélyítését 1905-ben.
Csak a falu területén 12 aknán keresztül lehetett leszállni a mélybe. „Az
egész falu alatt szén van. Oligocénkori telep. Nagyon nehéz volt itt dolgozni,
mert 26 méterrel a házak alatt már ott a szén. Sokszor fekve, háton fekve vagy
hason csúszva dolgoztunk. Ha nem lenne itt a falu, külszínileg is lehetne
fejteni.” -meséli egy idős bányász. 1904-ben a bánya vezetősége
fejlesztéseket hajt végre a csolnoki tárnákban. 1905-ben megnyitják az Auguszta
aknát, 1910- ben a Teréz, majd a Reimann aknát.
Egyre többen hagynak fel a földműveléssel. A férfiak továbbra is művelték a szőlőt,
minden évben elkészítették a maguk borát. „Nappal föld, éjjel bánya.” A
mezőgazdasági munka dandárját azonban a bányászfeleségek végezték; művelték a
kertet, a szőlőt, a félholdnyi krumpli- vagy kukoricaföldet.
Csolnokon bányászcsaládok hosszú sorát,
bányászok több nemzedékét tartotta el a falu alatt talált szén. Apáról fiúra
szállt a mesterség. Nem volt olyan család Csolnokon, amelyik ne adott volna
legalább egy bányászt. A bánya megélhetést, helyben lévő munkalehetőséget
jelentett; megmentette a falut a tömeges sorozástól, búvóhelyet adott a háború
alatt, és a bánya miatt menekültek meg a svábok a kitelepítéstől. A bánya
vonzotta a munkaerőt, a népességszám a szénbányászat fellendülésének idején
jelentősen gyarapodott. A csolnoki bánya mellett a sárisápi és a mogyorósi a
legrégibb, a megnyitásától kezdve egészen 1931-ig a legnagyobb hozamot a
vállalatnak Csolnok adta. 54 813 q, 1892-ben, alig tíz évvel később viszont már
496 000 q kőszenet termeltek ki. Az utolsó
csolnoki bánya 1978-ban fejezte be a termelést. Az eltelt majd 200 év alatt
közel 38 millió tonna szenet adtak az országnak ezek a csolnoki bányák, ami a
dorogi szénmedence termelésének 1/3-a.
Őseink közül sokan a bányáért áldozták
életüket. A temetői emlékmű bizonysága szerint nemegyszer a szó szoros
értelmében. Hősi halált halt bányászaink neve olvasható emlékművünkön, adózzunk
kegyelettel az ő emlékük előtt, de az összes bányász előtt is. Itt jegyzem meg,
hogy az emlékmű alkotója Kepenyes Pál az idén hunyt el 94 évesen, Acapulcoban,
Mexikóban.
A bánya és a bányászélet ott van az emlékekben,
a dalokban, a versekben. Mai napig nem tudjuk a bányász himnuszt könnyek nélkül
elénekelni, hallgatni, hiszen édesapánkra, nagyapánkra, rokonainkra gondolunk
közben, akik életüket kockáztatva dolgoztak a bányákban. Éppen ezért vagyok
nagyon hálás a Fúvószenekarnak, hogy évek óta teszik emelkedettebbé bányász
napi megemlékezésünket.
A bánya bár több mint 43 éve megszűnt, mégis elevenen él elsősorban a
bányászcsaládok emlékében, de a fiatalabbak is érdeklődnek bányász múltunk
iránt, gondoljunk csak a Bányászfutásra, az akadályversenyre, melyet ma
rendeztünk meg és a csapatok az egykori aknák helyét járják végig, de a
Bányászkör tematikus túra is ébren tartja az emlékeket. A bányászok nemcsak
egymással alkotnak közösséget. Sorsuk, életük, munkájuk szervesen beépült
településünk egészének az életébe, így a bányászhagyományok ápolása, a
bányászemlékek megőrzése egyben a település hagyományainak ápolása, a település
múltjának a megőrzése is. A bánya története településünk történetének egy
része, amit nem felejthetünk el. A Bányásznap igen fontos a közösség számára,
akik már hosszú évekkel, évtizedekkel ezelőtt befejezték bányász
pályafutásukat, aktív munkáséletüket. A Nyugdíjas alapszervezetek, a Csolnoki
Bányászhagyományőrző Egyesület igyekszik összetartani ezt a közösséget. A
csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület állandó munkájának szemmel látható
eredménye van, az idei évfordulóra megújult a Bányász Művelődési ház
homlokzata, könyvtára, az udvar is egyre rendezettebb lesz, tisztelettel
köszönöm munkájukat. Az idei Bányásznapra, a 240 éves évfordulóra Csolnok
Község Önkormányzata márványtáblát készíttetett, melyhez a Dorogi Szénmedence
Kultúrájáért kuratórium is hozzájárult. A bányászok, a bányában dolgozó emberek
mindig is arról voltak híresek, hogy elszántan küzdeni és dolgozni tudtak a
saját, a családjuk és a tágabb közösségük boldogulásáért. Ezt a munkát szeretnénk
megköszönni nekik, s egyben követni a szorgalmas munkára és a kitartó
küzdelemre vonatkozó szép példájukat. Van tehát mire emlékeznünk, van mit
ünnepelnünk, és van mit tanulnunk a 71.Bányásznapon.
Az utókor hálás a barnakőszénért és bányák nyitásáért, hiszen
településünk gazdagságát és fejlődését ennek köszönheti.
Ezen gondolatok jegyében kívánok minden jelenlévőnek, ill. a betegség
vagy más akadályoztatás miatt most itt jelen nem lévő minden csolnoki és
környékbeli bányásznak szép ünnepet, a hétköznapokhoz pedig Jó szerencsét!
A program szervezésében, megvalósításában, előkészítésében együttműködő partereink voltak: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Csolnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat, Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, Bányász Szakszervezet Csolnoki Nyugdíjas Alapszervezete, Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány.