A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 12., péntek

75. Bányász-nap


 

2025. szeptember 6-án együtt ünnepelt a 75. Bányász-nap alkalmából Csolnok. Első helyszínként a temetőben, majd a szokásostól eltérően nem a Bányász művelődési házban, hanem a Szent János parkban emlékeztünk bányász elődeinkre.



A temetőben koszorúzással rótták le tiszteletüket a DSZKA és OMBKE dorogi szervezete; a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata, a Kesztölci Hagyományőrző Bányászok, a Csolnok Község Önkormányzata és a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület képviselői.



Rajk János atya megáldotta a megszépült emlékművet és a megjelenteket egyaránt. Az ünnepi műsorról a Csolnoki Német Nemzetiségi Általános Iskola részéről Partos Éva szavalata, a Wagenhoffer kórus és a Csolnoki Fúvószenekar gondoskodott. Ünnepi beszédet mondott Szilágyi György, a CSBHE elnöke.



Régi adósságát törlesztette a falu, amikor közösségi összefogással, önkormányzati, civil, alapítványi és magánadományokból finanszírozva megvalósította a csolnoki temetőben található bányász emlékmű restaurálását. A monumentális méretű alkotás az egykor itt raboskodó szobrásznövendék, Kepenyes Pál és Marinkay István politikai elítéltek alkotása, az 1944-es bányaomlás áldozatainak állít emléket. A két férfialak jelképezi a bányászok összefogását, együvé tartozását a föld felett és a föld alatt egyaránt.





Az emlékművet azért állították, hogy tisztelegjünk bányász elődeink előtt. Azok előtt, akik életüket vesztették a munkában, azok előtt, akiket kényszermunkára száműztek a bányákba és azok előtt, akik nap mint nap önként vállalták a nehézségeket. Az emlékmű az ő történetüket meséli el, a mi történetünket. Emlékeztet minket arra, hogy honnan jöttünk, és hogy kik vagyunk.




A bányásznapi programok később a Szent János parkban folytatódtak, ahol a fúvószenekar muzsikája kísérte a Németországból, Wendlingen am Neckar városából ajándékba érkezett tűzoltóautó ünnepélyes átadását. Az eseménysorozat végül csapolt sör mellett kötetlen baráti beszélgetéssel zárult.

2025. július 20., vasárnap

Csolnokért díj 2025

 








Minden évben advent első vasárnapján izgatottan várja a csolnoki közösség, hogy milyen díszbe öltözik a Rákóczi-telepen található erdei pihenő. A történet 2015-ben indult, amikor is néhány jóbarát elhatározta, hogy a nemrég felhúzott erdei pihenőt feldíszítik az adventi időszakra. Előkerült egy régi fotel, egy szeretett mackó, néhány papírmasé dísz és persze az elmaradhatatlan karácsonyfa.

A meglepetés nem várt sikert aratott, gratuláló üzenetek százait kapták már az első évben is. Ennek örömére a csapat úgy határozott, a következő évben megismétli a varázslatot, majd újra és újra. Az ötletelés már nyár végén, ősz elején megkezdődik, teljes titoktartás övezi egészen a megvalósulásig. Az évek során volt már játékgyár manókkal, erdei jelenet háttérben a falu sziluettjével, óriás hógömb a telepi templommal a közepén, gigantikus adventi naptár, játékbolt, édességbolt, alpesi hütte, jégvarázsos jelenet, sőt, még a Mikulás szobájába is benézhettünk.

A kifestett postaládába, mely az első alkalom óta a díszlet tartozéka, már gyerekek százai dobták be rajzaikat, leveleiket a Mikulásnak.

Hogy a feldíszített pihenő a felnőttek szívét is ugyanúgy megérinti, annak ékes bizonyítéka, hogy szinte mindig akad valaki, aki elidőz a dekoráció varázsában, gyönyörködik a részletekben és megörökíti a gyerekeket a mesés díszletek között. Az esti fények pedig ilyenkor különösen meghitt, szinte álomszerű hangulatot árasztanak.

Már régóta nem csak a helyiek csodálkoznak rá a feldíszített pihenőre. Az évek során az esztergomi Régió TV, sőt, még az M1 stábja is ellátogatott Csolnokra, hogy élő képeken is bemutathassa a varázslatot és interjút készíthessen a csapat képviselőjével.

2024. december 11., szerda

Borbála -nap 2024

 Idén dec. 7-én tartottuk meg  a CSBHE szervezésében a hagyományos Borbála-napi ünnepséget.


10 órakor a telepi Szent Borbála templomban misét mondott Rajk János atya, majd 11 órától a Bányász Múzeum nagytermében szerény vendéglátás mellett ünnepi beszédet mondott Szilágyi György, a CSBHE elnöke.


Beszédében elmondta: ,, Már nem először kérjük Önöket a temetőben található bányász emlékmű felújítási munkáinak támogatására. Ez az emlékhely nemcsak a bányászat nehézségeire és veszélyeire hívja fel a figyelmet, hanem méltó emléket állít a bányászok áldozatvállalásának is. Az emlékmű felidézi az itt élők közös múltját, és megerősíti a közösségi összetartozást.

Az emlékművet azért állították, hogy tisztelegjünk bányász elődeink előtt. Azok előtt, akik életüket vesztették a munkában, és azok előtt, akik nap mint nap vállalták a nehézségeket. Az emlékmű az ő történetüket meséli el, a mi történetünket. Emlékeztet minket arra, hogy honnan jöttünk, és hogy kik vagyunk.

Az idő azonban nyomot hagyott az emlékművön. A romló állapot nemcsak múlandóságunkat tükrözi, hanem azt is, hogy mennyire törődünk azokkal az értékekkel, amelyek közösségünk alapját képezik. Felújítani az emlékművet nem csupán egy szobor megmentését jelenti, hanem annak bizonyítását is, hogy mi, csolnokiak, büszkék vagyunk gyökereinkre, és tiszteljük az elődeink áldozatát.

Egy felújított Bányász emlékmű újra méltó helyszínné válhat arra, hogy összegyűljünk ünnepeinken, megemlékezzünk a bányásznapokon, és tanítsuk gyermekeinket a múlt tiszteletére. Fontos, hogy megmutassuk nekik, mit jelent az összetartozás, az áldozat és a kitartás – azok az értékek, amelyekre közösségünk épül."

Megemlékezett még Dezső bácsi halálának 1. évfordulójáról annak apropóján, hogy Nagy Adrienn felajánlotta a CSBHE részére Dezső bácsiról készített olajfestményét.







Az ünnepség koszorúzással zárult.


A rendezvényt a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány támogatta.

2022. december 13., kedd

Karácsonyi életképek

 Az idei évben minden eddiginél jobban szükségünk van a közösségi érzésre, a melegségre, a törődésre. Éppen ezért talán most még jobban vártuk, mivel lep meg bennünket az a baráti társaság, akik évről évre feldíszítik a telepi pihenőt. 

Idén egy hüttében érezhetik magukat a betérők, ahol az ablakon kinézve egy lanovkát láthatunk a rajta ülő síelőkkel. Érdemes sötétedés után érkezni, mert akkor teljes fénypompájában, zenei aláfestéssel élvezhetjük a látványt. A piros pad sokakat csábít fotózkodásra, nem véletlenül.









Már régóta nem csak a helyiek csodálkoznak rá a feldíszített pihenőre. Idén az esztergomi Régió TV, sőt, még az M1 stábja is ellátogatott Csolnokra.



A korábbi évekre is tekintsünk egy kicsit vissza.

2021-ben a Mikulás szobájába kukkanthattunk be:









2020-ban a legvarázslatosabb játékboltot hozták el a manók:




2019-ben egy hatalmas fa adventi naptár nőtt a fenyők között, természetesen tele meglepetésekkel:




2018-ban egy óriási hógömb elevenítette meg a falut életképként:



2017-ben egy erdei jelenetet láthattunk, háttérben a falunk sziluettjével:




2016-ben a manók játékokat, ajándékokat gyártottak nálunk:






Az első feldíszitett pihenőnk egy karácsonyi szobabelsőt ábrázolt 2015-ben:







2021. szeptember 13., hétfő

71. Retro bányásznap

Sajnos ez az év nem kényeztetett el bennünket nagyszabású programokkal. A Hagyományőrző Egyesületnél is inkább a háttérmunkákkal telt az idő, külső és belső tereinkben folyamatos renoválás, szépítés folyt az elmúlt 1 évben.  Ez a megújult környezet várta a 71. Retro bányásznap résztvevőit. Programunk a következő volt:


Fontosnak tartottuk, hogy a bányászat kezdetének 240. évfordulójának ünnepén igazán emlékezetes napot tölthessenek együtt a bányászok gyerekei, unokái, dédunokái, ezért a gyerekek számára ingyenes volt a lánchinta és az ugrálóvár, előzetesen kiosztottunk kuponokat, amellyel meghívtuk őket egy hot-dogra és egy üdítőre -mintha csak a szénpénzből kaptak volna annyi zsebpénzt, amiből egész nap jól érezhették magukat. 







A felnőtteket a környékbeli kézműves termelők várták portékáikkal, a ,,bányász tehénből" Muskát Gábor főzött finomságot.







A jelentős eseményt 2 államtitkár is megtisztelte. Dr. Völner Pál gyakori vendég Csolnokon, talán azt is túlzás nélkül feltételezhetjük, hogy szereti a falunkat. Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár nemcsak azért jött el hozzánk, mert korábbi látogatásakor igazán nagyszerűnek találta a CSBHE gyűjteményét és hagyományőrző tevékenységét, hanem ünnepi beszédet is mondott, valamint a kalandtúra nyerteseinek is felajánlott belépőjegyeket néhány fővárosi kulturális intézménybe. 


Közreműködött a Wagenhoffer kórus és a Csolnoki Fúvószenekar










A Művelődési ház beszámolóját a kalandtúráról itt olvashatjuk. 

Az utókornak emlékül az információs tábla alá elhelyeztünk egy időkapszulát, melybe bekerült többek között a rendezvény plakátja, egy aktuális Nálunk Csolnokon újság, a CSBHE ismertetője, helyiek írásai, képei egy pedrive-ra töltve arról, hogy miért is jó Csolnokon élni. 50 év múlva várjuk az érdeklődőket a kapszula kiemelésére!

Ezután Polgármester asszony és Elnök úr leleplezte a 240. évfordulóra készült emléktáblát.



Az évfordulós emléktábla leleplezése


Amíg a nagyközönség az udvaron élvezhette a remek időt és programokat, addig a nagyteremben a meghívottak szakmai konferencián vettek részt a jubileum alkalmából, melyet a a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület és a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület közösen hívott össze.









Szintén itt a nagyteremben K. Kovács József kiállítása nyílt meg. 






A könyvtár is teljes átalakuláson esett át, pályázati pénzből sikerült felújítani a helyiséget és kialakítani egy olyan könyvtárat, melyben a bányászattal kapcsolatos dokumentumokat megfelelő körülmények között tárolhatjuk és bocsájthatjuk az érdeklődők rendelkezésére.




A vasárnapi műsort szombaton a hagyományos koszorúzás előzte meg a temetőben. Ez alkalomból ünnepi beszédet mondott Kolonics Péterné polgármester asszony. Idézzük fel szavait:


Szeretettel köszöntöm a megjelenteket!

Bányásznapi programunkkal a szénbányászat megkezdésének 240. évfordulójára emlékezünk, a mai koszorúzással fejet hajtunk bányász őseink emléke előtt. A szénbányászat kezdetét 1781-től számoljuk, a Rückschuss fivérek messze földről, egy valamilyen formában folytatott széntermelés elterjedő hírét követve érkeztek hozzánk, és a Miklósberekben barnaszenet találtak. 1781. január 27-én a Ruhr-vidékről származó bányász, Rückschuss Antal megkötötte Krempf Antal bíróval a szénkitermelést engedélyező szerződést. A fivérek 4 bányát nyitottak Csolnok község határában 1781 és 1795 között.

Ha belegondolunk a 240 év történelmébe, rájövünk, hogy ebben az időszakban már lezajlott a német lakosság második betelepítése is, a Grassakovich Antal által építtetett plébániatemplom már áll (1767-1775). A falu mai lakosságának kb. 70%-át képező német népesség betelepülése döntő változásokat hozott Csolnokon, úgy ahogy a szén megtalálása is. A hagyományos paraszti életforma megváltozott a szén megtalálásával.

Az addig főleg földművelésből élő csolnoki családok számára közel 200 évre a bányászat vált szinte kizárólagos foglalkozássá. A település minden szempontból nagyot fejlődött.

Csolnokon megindult a szénbányászat, a miklósberki akna a kor egyik legjelentősebb barnaszénbányája volt. A környékbeliek először a szén szállításában, a föld feletti munkában vettek részt, a későbbiekben a külföldről jött bányászok mellett a föld alatti munkába is bekapcsolódtak. Talán kevesen tudjuk azt, hogy Rückschuss Antal 1795-ben egy omlásban megsérül és 3 nap után meghal, végrendeletet készít 1795. június 9-én. A végrendelet a Bányászmúzeumban olvasható, kívánsága az volt, hogy a templom mögött temessék el minden pompa nélkül, mondjanak Csolnokon 20 misét a lelki üdvéért, amit természetesen fizet. János testvérének ajándékozza arany óráját és Csolnokon található szenespincéjét a szerszámokkal együtt. Sírjának helye nem ismert. Az utókor egy utca elnevezésével tiszteleg a szenet megtaláló testvérpárnak.

1795-től polgárokból alakult társulások nyitnak bányát. Mivel Csolnok 1848-ig a Vallásalapi uradalomhoz tartozott, a földterület tulajdonjoga is a Vallásalapé volt; a kitermelők a kitermelés jogát csak bérbe vehették. A tervszerű kiaknázás 1840-ben kezdődött, amikor Alois Wiesbach bérelte a bányát. 1861-tõl kezdve sorra nyíltak a tárnák, mélyítették a régebbi aknákat. Kiderült, hogy az egész falu alatt szénmezők húzódnak. A bányavállalathoz tartozó tárnák közül a Csolnok alatt működő tárnák bizonyultak a leggazdaságosabbnak. 1898-ban a szénjog az Esztergom Szászvári Kőszénbánya birtokába kerül, ez a társaság kezdi meg Auguszta akna mélyítését 1905-ben. Csak a falu területén 12 aknán keresztül lehetett leszállni a mélybe. „Az egész falu alatt szén van. Oligocénkori telep. Nagyon nehéz volt itt dolgozni, mert 26 méterrel a házak alatt már ott a szén. Sokszor fekve, háton fekve vagy hason csúszva dolgoztunk. Ha nem lenne itt a falu, külszínileg is lehetne fejteni.” -meséli egy idős bányász. 1904-ben a bánya vezetősége fejlesztéseket hajt végre a csolnoki tárnákban. 1905-ben megnyitják az Auguszta aknát, 1910- ben a Teréz, majd a Reimann aknát.  Egyre többen hagynak fel a földműveléssel.  A férfiak továbbra is művelték a szőlőt, minden évben elkészítették a maguk borát. „Nappal föld, éjjel bánya.” A mezőgazdasági munka dandárját azonban a bányászfeleségek végezték; művelték a kertet, a szőlőt, a félholdnyi krumpli- vagy kukoricaföldet.

Csolnokon bányászcsaládok hosszú sorát, bányászok több nemzedékét tartotta el a falu alatt talált szén. Apáról fiúra szállt a mesterség. Nem volt olyan család Csolnokon, amelyik ne adott volna legalább egy bányászt. A bánya megélhetést, helyben lévő munkalehetőséget jelentett; megmentette a falut a tömeges sorozástól, búvóhelyet adott a háború alatt, és a bánya miatt menekültek meg a svábok a kitelepítéstől. A bánya vonzotta a munkaerőt, a népességszám a szénbányászat fellendülésének idején jelentősen gyarapodott. A csolnoki bánya mellett a sárisápi és a mogyorósi a legrégibb, a megnyitásától kezdve egészen 1931-ig a legnagyobb hozamot a vállalatnak Csolnok adta. 54 813 q, 1892-ben, alig tíz évvel később viszont már 496 000 q kőszenet termeltek ki. Az utolsó csolnoki bánya 1978-ban fejezte be a termelést. Az eltelt majd 200 év alatt közel 38 millió tonna szenet adtak az országnak ezek a csolnoki bányák, ami a dorogi szénmedence termelésének 1/3-a.

Őseink közül sokan a bányáért áldozták életüket. A temetői emlékmű bizonysága szerint nemegyszer a szó szoros értelmében. Hősi halált halt bányászaink neve olvasható emlékművünkön, adózzunk kegyelettel az ő emlékük előtt, de az összes bányász előtt is. Itt jegyzem meg, hogy az emlékmű alkotója Kepenyes Pál az idén hunyt el 94 évesen, Acapulcoban, Mexikóban.

A bánya és a bányászélet ott van az emlékekben, a dalokban, a versekben. Mai napig nem tudjuk a bányász himnuszt könnyek nélkül elénekelni, hallgatni, hiszen édesapánkra, nagyapánkra, rokonainkra gondolunk közben, akik életüket kockáztatva dolgoztak a bányákban. Éppen ezért vagyok nagyon hálás a Fúvószenekarnak, hogy évek óta teszik emelkedettebbé bányász napi megemlékezésünket.

A bánya bár több mint 43 éve megszűnt, mégis elevenen él elsősorban a bányászcsaládok emlékében, de a fiatalabbak is érdeklődnek bányász múltunk iránt, gondoljunk csak a Bányászfutásra, az akadályversenyre, melyet ma rendeztünk meg és a csapatok az egykori aknák helyét járják végig, de a Bányászkör tematikus túra is ébren tartja az emlékeket. A bányászok nemcsak egymással alkotnak közösséget. Sorsuk, életük, munkájuk szervesen beépült településünk egészének az életébe, így a bányászhagyományok ápolása, a bányászemlékek megőrzése egyben a település hagyományainak ápolása, a település múltjának a megőrzése is. A bánya története településünk történetének egy része, amit nem felejthetünk el. A Bányásznap igen fontos a közösség számára, akik már hosszú évekkel, évtizedekkel ezelőtt befejezték bányász pályafutásukat, aktív munkáséletüket. A Nyugdíjas alapszervezetek, a Csolnoki Bányászhagyományőrző Egyesület igyekszik összetartani ezt a közösséget. A csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület állandó munkájának szemmel látható eredménye van, az idei évfordulóra megújult a Bányász Művelődési ház homlokzata, könyvtára, az udvar is egyre rendezettebb lesz, tisztelettel köszönöm munkájukat. Az idei Bányásznapra, a 240 éves évfordulóra Csolnok Község Önkormányzata márványtáblát készíttetett, melyhez a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért kuratórium is hozzájárult. A bányászok, a bányában dolgozó emberek mindig is arról voltak híresek, hogy elszántan küzdeni és dolgozni tudtak a saját, a családjuk és a tágabb közösségük boldogulásáért. Ezt a munkát szeretnénk megköszönni nekik, s egyben követni a szorgalmas munkára és a kitartó küzdelemre vonatkozó szép példájukat. Van tehát mire emlékeznünk, van mit ünnepelnünk, és van mit tanulnunk a 71.Bányásznapon.

Az utókor hálás a barnakőszénért és bányák nyitásáért, hiszen településünk gazdagságát és fejlődését ennek köszönheti.

Ezen gondolatok jegyében kívánok minden jelenlévőnek, ill. a betegség vagy más akadályoztatás miatt most itt jelen nem lévő minden csolnoki és környékbeli bányásznak szép ünnepet, a hétköznapokhoz pedig Jó szerencsét!


A program szervezésében, megvalósításában, előkészítésében együttműködő partereink voltak: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Csolnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat, Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, Bányász Szakszervezet Csolnoki Nyugdíjas Alapszervezete, Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány.