A Déryné program egy országos kultúrmisszió, melynek keretében a vidéki kultúrházakba is eljuthatnak ismert és kedvelt előadók, színházi produkciók, alkotó közösségek. Mi abban a kiváltságban részesülhettünk február 22-én, hogy Hobo, vagyis Földes László jött el hozzánk Ady-estjével.
Ő maga így ír az előadás koncepciójáról:
„Mára lassan az elviselhetetlenségig jutott hazánkban a gyűlölködés, amit a média és a politika kézenfogva gerjeszt. Ez engem nagyon zavar! Korábbi előadóestjeimen, lemezeimen reagáltam már a saját koromra, mindig az ember helyét és felelősségét boncolgattam. Mindig válaszokat keresek – ezúttal Adyn keresztül teszem ezt, vannak ugyanis olyan Ady-versek és -publicisztikák, amelyeket mintha ma írt volna. Nem Ady-körképet szeretnék azonban adni! Azokat a verseket és szövegeket mondom el, amelyekben megmutatkozik az útja végéhez közeledő férfi nem lankadó felelősségű, harcos, ostorozó hazaszeretete Európa közepén, viszonya a múlthoz, a történelemhez, sorstársaihoz, a Nyugathoz, valamint hálás emlékezése elmúlt szerelmekre, álmokra és reményekre…”
Szerencsésnek tudhatja magát, aki eljött, mert ilyen átütő, magával ragadó művészt ritkán láthatunk ennyire közelről. Rögtön az elején lejött a színpadról és közvetlenül a nézőkhöz beszélt Adyt megidézve. Bár a prózai szöveg (Poéta és publicum), mely a megosztottságról, irigységről, gyűlölködésről és az ennek való ellenállásról szólt (többek között) már több, mint 100 éves, mégis tisztán áthallatszott a mai vonatkozása is.
A színpadra visszatérve ismert és kevéssé közismert Ady-versek következtek hol szóban, hol dalban. Hallhattuk a legismertebb szerelmes verseket (Őrizem a szemed, Héjanász az avaron), magyarságról szóló költeményeket (Én nem vagyok magyar? Intés az őrzőkhöz), a kortársak támadására reflektáló öntudatos verseket (A muszáj Herkules, Szétverek majd köztetek).
A közönség hálás volt, többször is visszatapsolta a művészt. Hobo erre nagyon kedvesen reagált, elmondta, hogy nincsen jól, egy igen súlyos betegség után lábadozik, de nagyon szereti azt, amit csinál és az ilyen kis falukban, a hétköznapi emberek között érzi azt, hogy így kell, így érdemes.
Igen, mi is éreztük, hogy kevés a levegője, bizonytalan a mozgása. Valahogy az énekek alatt ez mind eltűnt, borzongtóan jellegzetes basszusa egyáltalán nem tükrözte 77 évét, megállt az idő, ajándékot kaptunk ezzel az esttel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése