Készítette az Emberi Erőforrások Minisztériumának Bányászősök tematikájú pályázatára a Bányászmanók csapata:
- Borók-Köteles Máté
- Kiss Bendegúz
- Muhari Dávid Ciprián
- Rátvai Anna Borbála
- Toma Bence
Csoportunk minden tagja büszkélkedhet bányászhősökkel. Éppen ezért, mikor szüleink és osztályfőnökünk által tudomást szereztünk e pályázati lehetőségről, azonnal elhatároztuk, hogy részt veszünk benne. Negyedik osztályos diákok szemével kutakodva. Így legalább egy kis összegzést készíthetünk arról, hogy mi, tízéves gyerekek mit tudunk már a bányászmúltról és milyen sok kutakodás vár még ránk.
Kicsi gyermekkorunktól tapasztaltuk, hogy a falunkban többször történik olyan esemény, ahol a bányászokat, a szén megtalálását, a bányaszerencsétlenségeket, a nehéz munkát, a hősöket és a különböző aknákat emlegetik. A Bányászhimnuszt felnőtteket követve vigyázzállásban, némán hallgattuk. Fogalmunk sem volt arról, miért zajlik ez a sok megemlékezés, rendezvény, miért látogatunk el évente többször is a Bányászmúzeumba. AZ emlékmű a temetőben a koszorúzással sajnos még nem sokat mondott nekünk. A „Jó szerencsét” köszönést is hallottuk már. Ám, iskolások lettünk, ismereteink bővültek, otthon is egyre többet kérdeztünk, a népismereti órákon idősebb nénikkel, bácsikkal beszélgettünk és a korábbi évek tapasztalásai kezdtek tisztulni. Iskolánk pedagógusai szüleinkkel és nagyszüleinkkel együtt a múlt megőrzésére, a hagyományok, szokások ápolására biztatnak minket. Ők is jó példával szolgálnak, hiszen településünkön nagy tiszteletnek örvend a múlt. A bányászat pedig Csolnokon szorosan összefügg a község múltjával.
Mikor kezdtünk érteni mindabból bármit is, amiben addig csak részt vettünk?
Harmadik osztályban egyik népismeret órán azt a házi feladatot kaptuk, hogy kérdezzük meg a nagyszüleinktől, milyen volt az élet régen, tehát a bányászélettel szorosan összefonódva kellett kutakodnunk. Hiszen a község lakosságának férfi tagjai túlnyomórészt a bányákban dolgoztak. Nagy örömet okozott ez a házi feladat nemcsak nekünk, a nagyszülőknek is. Egymás szavába vágva meséltek a régi időkről. Elképedtünk! Ennyire korán kelni, nyolc vagy több órát a föld alatt dolgozni délután és éjjel is! A nehéz munka mellett a földeken is helytálltak, hiszen minden család maga kellet, hogy megtermelje a konyhára valót és a jószág eleségét. Beszéltek a szerszámokról, a kasról, a viccelődésekről, barátokról és balesetekről is. Sok érdekes ismeretet kaptunk.
A bányászmúzeumban, bár már sokszor jártunk, mégiscsak a papák elbeszélései után lepődtünk meg igazán a szerszámokat látva. Még magában megemelni sem nagyon sikerült azt az óriási lapátot, amivel a szenet rakták.
Na, és a ruházat! Meg a fürdés! Nem volt fürdőszoba, sem mosógép!
Áron nagymamája mondta, hogy a papa, mikor a bányából hazajött, három lavornyi vízben tisztálkodott meg és még a harmadik vize is szürkés volt. A vizet a kútról hordták és a „sparherd”-en melegítették. Sok-sok kérdésünk volt, mert annyira, de annyira érdekesnek tűnt az a világ, melyben ők éltek. Nagyszüleink szerencsére továbbra is sokat mesélnek, hiszen, mikor ők voltak hasonló korú gyermekek, mint mi, ebben az elmesélt valóságban éltek. Sok mindenre emlékeznek és mindig kérdezhetjük őket, reméljük még sokáig megtehetjük.
Nagy öröm ért bennünket akkor, mikor polgármester nénink osztályfőnök tanárnéninknek felajánlotta, hogy elmehetünk vele egy 91 éves régi bányász bácsi születésnapi köszöntésére és kérdéseket tehetünk fel neki és a feleségének. Tanárnőnk segítségével kérdéseket gyűjtöttünk, gondolkodtunk azon, hogy mi az, amiről a bácsi a legszívesebben mesélne. Nagyon izgatottak voltunk. Eljött a várva várt nap. Születésnapra illik ajándékot vinni, így készítettünk rajzokat, kis üdvözlőlapokat és vittünk szülinapi bonbont. Marika néni és János bácsi legalább olyan izgatottan vártak minket, mint mi a velük való találkozást. Sok-sok finomság volt az asztalon. De hiába kínáltak, mi csak ültünk és izgultunk. Nagyon meg voltunk illetődve, mikor Melinda néni felköszöntötte a bácsit és láttuk, hogy könnyes a szeme. Marika néni is sírt. Mi igazán komoly interjút szerettünk volna készíteni, amit társainkkal is megoszthatunk és a pályázatra készülésben is segítségünkre van. Azt gondoltuk, hogy csupa kérdés-felelet formában zajlik majd a beszélgetés, de nagyon sokszor megálltunk egy-egy kérdés kapcsán, mert annyi mesélni valója volt a néninek, bácsinak is. Már egyáltalán nem izgultunk. A beszélgetés közben jegyzeteltünk, de csak egy-egy szót írtunk le, mert biztosak voltunk abban, hogy mindent megjegyzünk, hiszen olyan sok érdekes dolgot hallottunk és egymással úgyis megbeszéljük. Az interjú ezekkel a kérdésekkel és válaszokkal zajlott.
- Mikor határozta el János bácsi, hogy bányász lesz?
- Nem kellett elhatározni, mert a családban minden férfi bányász volt, más szakma szóba sem került.
- Hány éves korában kezdett dolgozni?
- Az iskola befejezése után két évig vájártanuló voltam Dorogon és 16 évesen már dolgoztam.
- Hány órát dolgozott egy nap?
- Nyolc órát, de három műszakban reggelesben, délután és éjjel.
- Mennyi volt a fizetésük?
- Eleinte még nem volt forint, csak pengő. Az első keresetem 1000 Ft körül volt átszámolva, később 3000 Ft is lett.
- Milyen ruhában dolgoztak?
- Gumicsizma, bányászsisak, fejlámpa volt a kiegészítő öltözékünk, de különben a saját ruhánkban, nadrágban, ingben, kabátban. Itt közbeszólt a Marika néni és elmondta, hogy bizony nem volt könnyű a bányászruhát kézzel alaposan kimosni.
- A munkahelyen tudtak tisztálkodni?
- Eleinte csakis otthon tudtunk mosakodni, később lett már fürdő II. aknán.
- Több aknán is tetszett dolgozni?
- Három aknán dolgoztam: I., II. és IX. aknán. De a legtöbb évet II. aknán töltöttem. Ekkor Marika néni magyarázni kezdte, hogy ezek a részek mely területei a mai Csolnoknak. Hárman közülünk azon a környéken lakunk. El sem lehet képzelni, hogy a házaink helyén valaha bányászakna volt, mely alatt ez a nehéz munka zajlott.
Folytattuk a kérdések feltevését.
- Milyen ennivalót és innivalót vittek magukkal?
- Zsíroskenyeret, szalonnát, sonkát, savanyúságot és teát. Olyan ennivalót kellett vinnónk, amit gyorsan tudtunk megenni és mégis erőt ad. Mert csak akkor állhattunk meg enni, amikor szénrobbantás után megvártuk, míg a füst leszáll.
- Milyen fajta szenet bányásztak Csolnokon?
- Barnakőszenet.
- Mindent kézzel kellett végezni?
- Nem nagyon volt gépi segítség. Nálunk a későbbi években egyedül a villanyfúrógép volt a segítségünk.
- Mikor nem a bányában volt János bácsi, mivel töltötte az időt?
- A határba jártunk a feleségemmel a földet művelni, főleg a szőlőbe. De persze otthon is volt mindig teendő.
- Veszélyes volt a bányában való munka?
- Minden nap veszélyben voltunk. Voltak bányaomlások, vízbetörések. Egyszer nálunk is volt vízbetörés, de szerencsére időben kijutottunk a mélyből.
- Milyen napokat ünnepeltek?
- A faluban a búcsú és a bánásznap volt a két legnagyobb ünnep. Szent Borbála napját is megünnepeltük.
- Hogyan ünnepeltek?
- Mindig elmentünk misére, majd a nagy családdal az ünnepi ebédet elfogyasztottuk és utána a búcsúba mentünk estig, majd a reggelig tartó bálba.
- Szerettek táncolni, mulatni?
- A bányászemberek nagyon szerettek mulatni, szórakozni, viccelődni. A föld alatt is próbálták jókedvűen végezni a munkájukat, hogy kicsit könnyebbnek tűnjön a nehéz munka. Nagyon összetartó emberek voltak a bányászok. A mai emberek is példát vehetnek róluk. „Gyerekek, ígérjétek meg, hogy mindig dolgos, szorgalmas, becsületes emberek lesztek!” mondta nekünk a bácsi könnyes szemmel.
Lassan indulnunk illett hazafele, hiszen már több órát voltunk a néninél és a bácsinál. Ám, mikor mindent megköszönve indulni készültünk, János bácsi felállt és énekelni kezdett. Elénekelte nekünk a Bányász Himnuszt. Mi is vigyázzállásban, megilletve hallgattuk. Azóta már az egész osztály kívülről, pontosan tudja a Bányász Himnusz szövegét.
Büszkén énekeljük minden alkalommal, amikor felcsendül a rendezvényeken. Azért, hogy továbbra is gyakran énekelhessük, nekünk is sokat kell tennünk, mert a hagyományainkat őrizni a mi feladatunk és azokat továbbadni is kötelességünk. A bácsival készített interjú tapasztalatait megosztottuk társainkkal, akik nagy érdeklődéssel hallgattak minket. Még nagyon sok mindent szeretnénk tenni a bányászmúlt felkutatásával kapcsolatban. Fogunk is!
Ezért is köszönjük e pályázati lehetőséget, mert így még mélyebben beleástuk magunkat a bányászéletre való emlékezésbe és megoszthatjuk másokkal is tapasztalatainkat, élményeinket és gondolatainkat. Tanárnőnk egy mondattal egészítette mondandónkat: „A jövőt csakis a jelenben építkezve, a múltat megőrizve lehet felépíteni.”
Igyekezni fogunk e gondolatot fejünkben és szívünkben tartani és a megvalósítás érdekében mindent megtenni.
Mellékletek:
Forrás:
- Bányászélet Csolnokon – Készítették a 2. számú Általános Iskola diákjai 2000-ben
- János bácsi dokumentumai
